Vasököl – Real Steel (2011) – nézői filmkritika –
2011. október 6-tól látható a magyar mozikban is a Vasököl című film, mi is megnéztük.
Charlie Kenton (Hugh Jackman) egy kifacsart harcos, egykori bokszoló, akinek karrierjét a ringben megjelenő 2,5 méter magas acélrobotok megjelenése töri derékba. Most nem több, mint egy piti kis üzletelő, aki épphogy elég pénzt keres a harmadosztályú robotharcokból, falusi vásárokon való fellépésből, hogy eljusson egyik meccshelyszínről a másikra. Amikor Charlie számára már nincs remény, úszik a tartozásokban, hirtelen a fiát is a nyakába varrják egy nyárra. Így kelletlenül összeáll Max-szel (Dakota Goyo) hogy együtt építsenek meg és közösen edzenek egy igazi bajnok-robotot. Atom ringbe lépésével Charlie és Max kapnak még egy esélyt a visszatérésre és az egymásra találásra….
Az utóbbi években elég sok hasonló filmleírást olvashattunk, talán csak a robotharc-elem jelent újdonságot… tény és való, hogy a film alapelemeiben könnyedén felismerhetjük más filmek hatásait, az alapokat még én is pillanatok alatt össze tudnám szedni például a különböző Sylvester Stallone filmekből, hozzáadva némi robotos akciózást:
– vegyünk egy bukott bokszolót a Túl a csúcson szkanderbajnoka helyett, egy apát, aki próbálja felépíteni a fiával való, eddig tulajdonképpen nem is létező kapcsolatát, jóvátenni élete legnagyobb tévedését
– adjunk hozzá egy bokszolót, aki ha áttételesen is, de újra lehetőséget kap, hogy megmutassa mire képes, kap egy utolsó nagy meccset, mint Rocky Balboa, annyi különbséggel, hogy itt robotok harcolnak a ringben és a nagy ellenséget nem Apollónak, hanem Zeusznak hívják
– mindezt fűszerezzük meg a Transformers-robotok gigászi csatáival
– és adjunk hozzá némi robot-szeretetet az A.I. Mesterséges Intelligenciából, hiszen egy edzőrobot, amely soha nem nyerhetne, nem véletlenül válik bajnokká.
Klisé klisé hátán és mégis, működik a film, egyetlen pillanatig sem éreztem azt a moziban, hogy maradtam volna inkább otthon a meleg lakásban és kár volt megmozdulni. Nem véletlenül tartott évekig mire összeállt ez a film; jó a forgatókönyv és a rendező, remek zeneválasztások – bár a megjelent filmzenei cd-ről valamilyen oknál fogva pont a film legfontosabb zenéjét sikerült lehagyni :( –
és remekül eltalált karakterek.
Hugh Jackman teljesen hihetően alakítja a kiégett lepukkant bokszolót, aki képtelen a kitartásra, s az anyját is eladná, illetve a fiát, utóbbit meg is teszi, hogy pénzhez jusson, amit azonnal elver egy újabb robotra… A film másik főszereplője a Hugh Jackman fiát alakító Dakota Goyo, akit különböző tévés epizódszerepek után a Thor (a fiatal Thort játszotta) című filmben láthattak széles vásznon először a nézők. Merész választás volt egy ennyire ismeretlen fiatal színészre bízni Max Kenton szerepét, de a 12 éves Dakota nem egyszerűen jól játszotta szerepét, de gyakorlatilag lejátszotta a film többi szereplőjét a vászonról. Nekem személy szerint főleg a G2-es edzőrobottal, Atommal való kapcsolata tetszett, illetve a közös táncaik :) Justin Bieber tanulhatna egy s mást a kissráctól :)
Hollywoodi akciófilm természetesen nem múlhat el szerelem nélkül (a férfinézők nagy örömére a női főszerepben a Lost című sorozat üdvöskéje Evangeline Lilly látható), de a pasik megnyugodhatnak, bár az alkotók érzelmeket és szerelmi szálat is csempésztek a történetbe a női nézőkre gondolva, szerencsére nem estek át a ló túlsó oldalára, így film az maradt, aminek szánták: egy igazi akciófilm, hihetetlenül izgalmas robotharc-jelenetekkel.
szerző: BaVaTi